Eötvös Loránd Fizikai Társulat 
Mindazoknak, akik számára a fizika jelene és jövője fontos, aligha kell bemutatni az Eötvös Loránd Fizikai Társulatot, amely felvállalta és 1891 óta gyakorolja a fizikai kutatás, oktatás és tehetséggondozás jelentős feladatát.
Társulatunk - mintegy ezer lelkes és önzetlen fizikus és fizikatanár - tudományos konferenciákat és más szakmai találkozókat szervez, olyan nagy múltú lapokat jelentet meg, mint a Fizikai Szemle és a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok, olyan tanulmányi versenyeket szervez, mint az Eötvös-, az Öveges- és a Mikola-verseny, felkészíti a magyar csapatot a fizikai diákolimpiákra.
 
 Nemzeti Kulturális Alap 
A Nemzeti Kulturális Alap az elmúlt húsz évben a hazai és határon túli magyar kulturális élet finanszírozásának legmeghatározóbb intézménye lett. A Magyar Országgyűlés a nemzeti és egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének, valamint terjesztésének támogatása érdekében hozta létre az elkülönített állami pénzalapot, amelynek fő bevételi forrása jelenleg az ötöslottó szerencsejáték játékadójának 90 százaléka. A rendelkezésére álló pénzforrásokat döntő hányadában társadalmasított kollégiumi rendszer működtetésével pályáztatja és juttatja el az arra érdemesített programok megvalósítóihoz. A rendezvény az NKA támogatásával valósul meg!